DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Sajnos, az elmúlt héten tanúi lehettünk annak, hogy hogyan esnek a legnagyobb és leggazdagabb országok is sorra áldozatul a koronavírusnak. Még a világ egyik legerősebb gazdaságával rendelkező Egyesült Államok sem tudta megakadályozni, hogy szinte azonnal a tömeges fertőzések szakaszába lépjen.

Ezek a döbbenetes hírek mind arra mutatnak rá, hogy külföldön rekedt honfitársaink hazamenekítése fontos és halaszthatatlan ügy, ezért teljes szívvel üdvözlendő hír, hogy csütörtökön újabb 240 állampolgár tért biztonságosan haza a válsághelyzetbe került Egyesült Államokból. Velük együtt összesen 7075 honfitársunk jutott haza ebben a nagyszabású akcióban. Ez a szám még inkább figyelemre méltó annak tükrében, hogy az első gép március 22-én landolt, tehát bő két hét alatt sikerült megoldani több mint 7 ezer ember hazatérését. Ezek látványos és fontos eredmények, köszönet érte, miniszter úr. Azonban azt is be kell látnunk, hogy a világ legtöbb országa még sajnos a járvány felívelő szakaszában jár csak, éppen ezért fontosnak tartom, hogy továbbra is prioritásként kezeljük a hazajutni próbáló állampolgáraink megsegítését.

Tisztelt Miniszter Úr! Ön épp egy hete mondta itt, hogy a járvány elleni harc egyik legfontosabb eleme a külföldön rekedt magyarok hazajuttatása. Ez alapján joggal feltételezhetjük, hogy számíthatunk arra, hogy a kormány továbbra is aktívan fog dolgozni azért, hogy honfitársaink hazatérhessenek. Kérdezem továbbá, hogy lehet‑e ebben a küzdelemben is számítani a többi közép-európai országgal való együttműködésre. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu