SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! Köszönöm szépen a támogató észrevételeket és a támogató álláspontokat.

A felmerült kérdésekre reagálva megerősítem, hogy természetesen foglalkozunk a reptér kérdésével és egyéb kérdésekkel is. Valóban az a helyzet ‑ ami nem ennek a törvényjavaslatnak a vitájához tartozik -, hogy egy nehéz időszakban vagyunk, hiszen a polgári repülés számossága a világon mindenütt, így Magyarországon is lecsökkent, kevés járat indul és kevés járat érkezik Ferihegyre, Debrecenbe pedig talán már semmilyen járat nem érkezik. S azt lehet mondani, hogy időnként jelentős erőfeszítéseket igényel az is, hogy az áruszállításhoz kapcsolódó közlekedést fenn lehessen tartani a légi közlekedésben, de ez működik, és Magyarországon ez nem is okoz problémát.

A repterek fejlesztésének kérdése pedig valóban kiemelt gazdasági kérdés, hiszen jól látjuk azt, hogy egy-egy regionális reptér fejlesztése az adott régióban komoly gazdasági potenciákat is képes okozni. Ezen dolgozunk, és erről szólnak az elmúlt egy-két hónapban megjelent kormányhatározatok is, amelyek pont abba az irányba szeretnének elmenni, amit a képviselő úr is jelzett.

Még egyszer köszönöm a vitában elhangzottakat, és köszönöm a törvényjavaslat támogatását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu