DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Tisztelt miniszter úr, az a furcsa, mondhatni, abszurd helyzet állt elő, hogy miközben az ön által vezetett minisztériumban mindenki éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy ezek a beszerzések megvalósuljanak, és hogy minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon, egyes külügyminiszter-kollégái ezalatt, ahelyett, hogy a saját polgáraik megmentésével foglalkoznának, azzal töltik idejüket, hogy a magyar koronavírus-törvényt igyekeznek rosszindulatúan értelmezni. Ezt nemzetközi álhírgyárak beszámolóira alapozzák, és jórészt úgy alkotnak véleményt, hogy teljesen nyilvánvalóan egyáltalán nem ismerik magát a jogszabályt. Így fordulhat elő, hogy többek között azt terjesztik, hogy a törvény felfüggesztette a magyar parlament működését, és az határozatlan ideig nem ülésezik. Külön elismerés és köszönet miniszter úrnak azért a türelemért, amit legutóbb a CNN riporterével szemben tanúsított, és gratulálok a bátor kiállásért. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés