TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen, képviselő úr. Ha megengedi, mégis maradjunk a parlamentáris viszonyok között, ön kérdezi a kormányt, és a kormány válaszol annak érdekében, hogy ebben a helyzetben, amiben az ország van ‑ és egyébként a pápa is azt szeretné, hogy minél hamarabb legyünk túl rajta ‑, ebben az országban mi közösen együtt tegyünk meg mindent. Ön lehet, hogy most a pápát hívja politikai céljai eléréséhez, politikai üzenetei megvalósításához, véleményem szerint ez nagyon rossz irány.

Önnek ‑ ha ön minősítette az én válaszomat, én minősítem az ön kérdését ‑ azzal kellene foglalkozni, hogy ez az ország ebből a bajból, ebből a világjárványból, ennek a gazdasági következményeiből hogyan tud kijönni, hogyan tud túl lenni. Ehelyett ön újra csak politizál, politizál, politizál. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu