TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy a Pénzügyminisztérium szempontjából válaszoljak a feltett kérdésekre, és leginkább a Pénzügyminisztérium által megtett intézkedésekről beszéljek.

Nagyon fontos, hogy az ország a költségvetési egyensúlyát megtartsa. 1 százalékos hiány helyett 2,7 százalékra emeltük a hiány mértékét, amely még most is 3 százalék alatt van, és azt gondolom, hogy ezt a befektetők értékelni fogják, várhatóan a gazdasági nehézségek elmúlta után.

Több adóintézkedés is született. Ahogy azt ön is mondta: nem fizetnek adót a nehéz helyzetbe jutott katások ‑ több mint 80 ezren ‑, csökkentett kivát kell fizetni több mint 10 ezer vállalkozásnak; nem kell régi nevén járulékot, szociális hozzájárulási adót megfizetni azokban az ágazatokban, ahol az árbevétel nem biztosított. Az ön által is említett adóvégrehajtások ‑ tehát adóvégrehajtások, hangsúlyozom ‑ felfüggesztésre kerültek. Ezen vállalkozások türelmi időt kaptak arra, hogy teljesítsék az állammal szembeni kötelezettségüket. De fizetési könnyítések is jönnek, lehetségesek a vállalkozások szempontjából. A kormány elvárja, hogy a NAV méltányosan bírálja el ezeket a kérelmeket.

Folytathatnám, folytatom is az áfa-visszatérítés könnyítésével, hiszen 75 napról 30 napra csökkent az áfa-visszatérítés határideje ‑ megbízható adósoknál 30 napról 20 napra ‑, jelentős likviditási könnyebbséget okozva ezzel ezen vállalkozásoknak.

Azt gondolom, hogy egy percben folytatva, kerek képet kapunk arról, hogy mit tett a kormány a költségvetés, illetve az adókönnyítések terén. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu