POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm. Államtitkár úr, ezek hangzatos szavak, de mindenki tudja, hogy mi van emögött: semmi más, csak az, hogy a balatoni vitorláskikötőket önök átjátsszák a kormányközeli oligarchákhoz. Lehet itt illúziókról beszélni, de látjuk, hogy mi történik.

Közben pedig polgármesterek emelik fel a hangjukat, mint például Lengyel Róbert, Siófok ‑ amely a Mahart székhelyét adja ‑ polgármestere. Ő is elmondta, nem lehet ezt hagyni, hogy a Mahart Zrt.-t szétdarabolják, mert ez a legnyereségesebb, a legjövedelmezőbb üzletága ennek a társaságnak. Ha ezt kiveszik, akkor a Balatoni Hajózási Zrt.-nek vége van; mert nem ez a cél. És lehet azt mondani, hogy miért nem teljesítették a tőkeemelést. Azért, mert nem volt rá forrásuk. De a cél mindenképpen az volt, hogy egyben maradjon ez a társaság.

Lengyel Róbert polgármester úrral kértük a Balatoni Szövetséget, hogy álljanak ki, és mondják azt, hogy ennek a reorganizációs tervnek legalább egyes intézkedései felülvizsgálatra szorulnak. És most kérem Rig Lajos és Steinmetz Ádám képviselőtársaimmal együtt a balatoni kormánypárti országgyűlési képviselőket, Witzmann Mihályt, Kontrát Károlyt, Móring József Attilát, Fenyvesi Zoltánt és Manninger Jenőt, hogy ők is álljanak ki a balatoni hajósok mellett, és ne asszisztáljanak a szétdaraboláshoz, ne asszisztáljanak a balatoni vitorláskikötő kormányközeli oligarchákhoz való átvándorlásához.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu