TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Azért az ellenzéki képviselőt semmi nem gátolja abban, hogy meghallgassa azt, amit a kormánypárti képviselő mond. Meg kellene hallgatni, és utána kellene indulatosan vagy esetleg indulat nélkül válaszolni, hiszen ön azt gondolja, hogy a kormánynak most át kellene állni az ön által elmondott nyugdíjpolitikára. Amíg önök kormányoztak, 8 év alatt 10 százalékkal csökkent a nyugdíjak vásárlóértéke, most pedig javaslatokat tesz, hogy emeljük 50 ezerrel meg 150 ezer forinttal a nyugdíjakat egyszeri módon.

Szeretném elmondani, hogy az egyszeri juttatások sem ismeretlenek a jelenlegi kormány számára, hiszen nyugdíjprémiummal, az Erzsébet-utalvánnyal vagy a rezsiutalvánnyal ugyanezt a módszert követte azzal, hogy az alapelv az, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke nem szabad, hogy csökkenjen. És ugyanez igaz az alultervezett inflációra. Higgye el, hogy a jelenlegi nyugdíjemelés-számítási módszer biztosítani fogja a nyugdíjasok számára azt, hogy ne csökkenjen a nyugdíjak vásárlóértéke.

Kérem, ezt jegyezze meg, hogy ez a kormány meg fogja őrizni a nyugdíjak vásárlóértékét, bármilyen ilyen népszerű javaslatot tud ön tenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu