DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Elnézést kérek, ezért a tovább-beszélésért, tényleg. Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon sok téren igyekeztünk a szociális dolgozók munkáját elismerni akár azzal is, hogy a szociális munka napját munkaszüneti nappá nyilvánítottuk, bár ezt az ellenzéki pártok akkor nem támogatták; és ahogy említettem, ezzel az intézkedéssel átlagosan bruttó 30 ezer forintot havonta idén is többletként megkapnak a szociális dolgozók.

Higgye el, tisztelt képviselő asszony, a következő éveket is igyekszünk majd úgy tervezni, hogy a szociális dolgozók számára minél inkább meg tudjuk emelni a fizetésüket, nemcsak egyszeri alkalmakkor, hanem hónapról hónapra ezt érezzék, kiszámítható és biztonságos legyen. Az előző években is ezt tettük, és a következő években is ezt fogjuk tenni, hogy évről évre ők is lássák a fizetésük növekedését.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu