DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen, tisztelt miniszter úr, a válaszát. Nagyon fontos, hogy rendezzük végre a közös dolgainkat Ukrajnával is.
Nagyon pozitívnak értékelem azt a nyitottságot, amit a magyar kormány megtett, és nyilván most az ukrán kormány is gesztusokat tesz. Én bízom benne, hogy az ő érdekük is fennáll a helyzet rendezésére. Nyilván tudjuk és látjuk azt a szomorú eseménysorozatot, hiszen most már évek óta zajlik az a belső konfliktus és nyilván maga az orosz-ukrán konfliktus. Számomra ez mindig nagyon nagy tanulságot hoz, hiszen a testvérháborúkat mindig mélyen el kell ítélni. Nagyon szomorúan tekintünk arra, hogy a szláv népek egymást is támadják ilyen módon, és megosztottá válnak.
Én bízom benne, hogy ez a viszony is rendeződik majd hamarosan, de nekünk a legfontosabb, hogy a kárpátaljai magyarok sorsa megnyugtató módon alakuljon, hozzá tudjanak jutni az anyanyelv megfelelő szintű elsajátításához. És nyilván azok az életlehetőségek, a magyar kormány gazdaságpolitikája, gazdaságélénkítő programja oda is hatással lesz, és minél több kárpátaljai magyar család meg fogja találni a boldogulását (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a magyar kormány segítségének köszönhetően.
Köszönöm szépen a válaszát. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés