DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Csak a szülészet az, amelyik ‑ ahogy említettem ‑ az emlékeim szerint közel félmilliárd forintos állami támogatást kapott az elmúlt két-három esztendő „Családbarát szülészetek” pályázatain. Ha a teljes kórházfejlesztést nézem, a Csillagpont központ kialakítását, akkor nemhogy milliárdos, de tízmilliárdos nagyságrendű összegről beszélhetünk, amelyet a kormányzat az egészségügyi fejlesztések terén a miskolci és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei betegek gyógyítása érdekében a kórház fejlesztésére fordított. S ha megnézi most a kórházat és megnézte 2010 előtt, szerintem rá sem ismer, akkora a különbség a kórház működése, szervezettsége között, nem beszélve arról, hogy az idei esztendőben az ott dolgozóknak, a szakdolgozóknak is idén januárban 14 százalékos, majd az év második felében, novembertől egy 20 százalékos béremelést hajt végre Miskolcon is a kormány, pontosan azért, hogy minél magasabb szintű legyen az ellátás.

Tisztelt Képviselő Úr! Önök hetek, hónapok, sőt lehet, hogy már évek óta folyamatosan politikai tőkét akarnak kovácsolni ebből a helyzetből, miközben a kormány többletforrásokat biztosított a miskolci és a megyei szülészetek javára. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu