DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Azt én nagyon jól tudom, hogy a baloldali pártok szinte kivétel nélkül emelnék az adókat, sok más adót is (Tordai Bence közbeszól.), például a társasági adót vagy éppen a jövedelemadót is növelnék.
Ami a munkahelyeket illeti, a munkahelyvédő bértámogatás, a munkahelyteremtő bértámogatás, a beruházási támogatás már most munkahelyek százezreinek a megtartásához jelent biztosítékot.
Visszatérve az eredetileg felvetett témára: azt azért sajnálom, hogy úgy támad egy turizmusfejlesztési programot, hogy ön is nagyon jól tudja, milyen nehéz helyzetbe került a turizmus a járvánnyal: 97 százalékkal estek vissza a bevételek és a forgalom is. Úgyhogy arra kérem önt, hogy legyen szíves, ne az alapján ítéljen meg egy ilyen támogatási programot, ne csupán az alapján, hogy a kormánytól érkezik, hanem az alapján, hogy használ‑e az országnak, avagy nem (Dr. Rétvári Bence: Így van!), ez a program pedig jól szolgálja a turizmus fejlesztését. (Dr. Rétvári Bence: Pontosan!) Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés