VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Figyelem, hogy a nemzetközi szerződések milyen egyetértést vagy akár milyen tapsvihart is képesek kiváltani. Azt hiszem, ha ez annak szól, hogy tulajdonképpen vannak olyan alapdolgok, alapvetések, amelyekben egyetértés alakítható ki, akkor a Demokratikus Koalíció az, akinek fontos és értékes volt a 2004-ben megtörtént csatlakozás, és európai együttműködési keretek között fontosnak tartjuk azt, hogy ez egy elmélyültebb megoldás legyen.

(10.50)

Ezért igen, a nemzetközi szerződésekre vonatkozó előterjesztés alapján is, de ezt a döntést, ezt a beterjesztést mi támogatni fogjuk, már csak azért is, mert ahogy említettem, ebben a formában közelebb kerülhetünk ahhoz a helyzethez, amire Magyarország korábban vállalkozott, és Magyarországon különböző területeken, akár a jog intézményeinek használatán keresztül, akár a gazdaság területén keresztül egy integráltabb, elmélyültebb együttműködés formája jöjjön létre. Itt, ha fogalmazásában egy kicsit fura is ‑ a kétoldalú beruházási megállapodások megszűnéséről szóló megállapodásról kell dönteni, illetve annak kihirdetéséről ‑, ebben az országok között nagyrészt egyetértés alakult ki, és remélem azt, hogy a beruházások bővülése, lehetőségek teremtése jelenik meg, és kevésbé majd a jogvitára alkalmat adó helyzetek száma növekszik.

Ennek megfelelően az Európai Unió tagállamai között létrejövő megállapodást a Demokratikus Koalíció támogatni kívánja. Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu