VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Örülök annak, hogy a vita mai szakaszának így a vége felé van módom és lehetőségem arra, hogy kitérjek néhány olyan tételre, amivel államtitkár úrral folytattunk itt, ha nem is számszaki vitát, de mindenesetre azt a lehetőséget körbejártuk, hogy az ellenzék oldaláról a Demokratikus Koalíciónak egyértelműen az az álláspontja, hogy ez a költségvetés ebben a formában nem tartható, másrészt, hogy egyébként az európai uniós források használatában mi sokkal nagyobb mértékű lehetőséget látunk.
Ebben az is benne van, és azért mondtam, hogy az elején a vita is szóba kerülhet, hiszen abban van bizonytalanság, ami ebben a költségvetésben benne van, hogy egészen pontosan még nem tudják, de hétfőn miniszterelnök úrtól meghallgathatjuk majd egy egyeztetésen, hogy milyen tárgyalási pozícióval megy az Európa tanácsi egyeztetésre, hogy Magyarország számára a legjobb lehetőségeket fogják megteremteni. Ezeknek a forrásoknak a felhasználása a magyar emberek számára újabb lehetőségeket teremthet, ez jelentheti a vállalkozásokat, és jelentheti, mondjuk úgy, hogy a családokat.
Éppen ezért én arra biztatom önöket, hogy ezzel éljenek jobban, használják ezt a lehetőséget jobban, még akkor is, hogyha egyébként ebben a szövetségi rendszerben utána megkérdezhetik azt, hogy mire is használtátok fel ezeket a forrásokat, jól használtátok‑e fel ezeket a forrásokat. Tehát én ilyen értelemben ennek a megoldásnak vagyok a híve, és ezt támogatom, és javaslom az önök számára is.
Bízom abban, hogy a holnapi vita még hozzájárul ahhoz, hogy több részkérdést tudjunk tisztázni. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Szórványos taps az MSZP és a DK soraiból.)
(18.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés