GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A belső fogyasztás fenntartása érdekében hoztuk azt az első, szerintem kulcsfontosságú intézkedést, amivel hitelmoratóriumot rendeltünk el. Körülbelül 3000 milliárd forintra vonatkozik a lehetőség, ami a hitelmoratórium esetén ezeknek a hiteltörlesztéseknek a felfüggesztését lehetővé teszi. Tehát érthetőbben és világosabban: 3000 milliárd forintot idén nem kell visszafizetni. Azt látjuk a számokból, hogy körülbelül kétharmada az embereknek élt ezzel, tehát csak ez az idei belső fogyasztásban 2000 milliárd forintot jelenthet.
Látja képviselő asszony is, hogy a beruházásokat igyekszünk támogatni, hogyha azok munkahelyet teremtenek, és a fizetések egy részét is a magyar állam átvállalja német mintára ott, ahol erre szükség van.
Tehát szerintem közös célunk az, hogy egy ilyen rendkívüli válsághelyzeten, aminek a gazdasági hatásai is rendkívül súlyosak, az ország minél gyorsabban legyen túl. Annyit szeretnék csak kérni, hogy miután most is az Országgyűlés előtt olyan jogszabályok vannak, amelyek azt szolgálják, hogy a gazdaság újraindítása sikeres legyen, ha ezeket a képviselő asszony támogatja, akkor azt köszönettel vesszük, és reméljük, hogy ősszel úgy tudjuk folytatni a vitát, és talán ez közös reményünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hogy ön lesz kénytelen elismerni, hogy nekünk volt igazunk, és nem fordítva.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból. ‑ Dr. Varga-Damm Andrea: Bár úgy lenne…)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés