TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Úgy tűnik, hogy a Fidesz-kormány semmit nem tanult a járványból, úgy tűnik, mintha azon dolgoznának, hogy ne legyen minden magyarnak ingyenes egészségügyi ellátása.

Talán emlékeznek, tavaly decemberben egy fekete koporsót vittünk a Párbeszéd aktivistáival Áder János irodájához, hogy felhívjuk a figyelmet a tb-ellátás szigorításáról szóló törvényre, ami most, július 1-jén lépett volna hatályba, és azt eredményezte volna, hogy akár egymillió ember is kiesne a tb-ellátottak közül, az ingyenes egészségügyi ellátásra jogosultak közül.

Most a költségvetést megalapozó törvényjavaslatukban ezt módosítanák, kitolnák fél évvel a határidejét ennek az embertelen törvénynek, de az érdemét nem írták át, tehát továbbra is azt mondják, hogy akinek nincs befizetve a tb-járuléka, az hiába fizeti be utólag, nem kap ingyenes ellátást, hanem egy akár többmilliós kórházi számlát is kiküldenek neki.

A másik kérdés pedig az alapellátással nem lefedett állampolgárok köre. Ugye, folyamatosan háziorvoshiány van, jelenleg közel félezer háziorvos hiányzik a rendszerből. 2010-ben még 15-tel, 2015-ben 43-mal, 2019-ben már 117-tel csökkent a betöltött praxisok száma. Folyamatosan öregszik el a szakma, és még a Balog Zoltán-féle EMMI számítása, hogy 2025-re, már csak öt év múlva akár négy és fél millió magyar embernek nem lesz ellátása. A mostani félezer hiányzó háziorvos valahol 700-800 ezer közötti ember ellátását kéne hogy biztosítsa.

A jövő évi költségvetésben viszont azokra a praxisközösségekre és csoportpraxisokra, amelyek megoldást jelenthetnének ebben a helyzetben a problémára, egy fillér sincs elkülönítve. Tehát az a szakmai és politikai konszenzussal övezett program, ami eddig biztosította volna, illetve sokak számára biztosította a háziorvosi ellátást, úgy tűnik, hogy a jövő évi költségvetésben egyáltalán nem szerepel. Államtitkár Úr! Mi a helyzet? Változtatnak‑e ismét a tb-szigorításon, illetve lesz‑e a csoportpraxisoknak és a praxisközösségeknek támogatása jövőre? Köszönöm szépen. (Taps a Párbeszéd soraiban.)

Forrás: parlament.hu