ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Nem dicsekedhetek azzal, hogy mindent megértettem abból, amit ön mondott. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.)

Amire azonban támaszkodni tudok, az az a megjegyzése, hogy ön nem a szakszervezetek érdekében szólalt föl most, ha jól értem ‑ ennek ellenére az ajánlatom áll ‑, hanem azok érdekében, akiket a szakszervezetek képviselnek. Miután ön nyolc éven keresztül, legalábbis a nyolcéves szocialista kormányzás egy idején, több éven keresztül a Gazdasági Minisztérium államtitkára volt, szeretném összevetni az önök teljesítményét az én kormányoméval.

Amikor önök voltak kormányon, akkor nyolc év alatt a baloldal a minimálbért 23 500 forinttal emelte, a mi kormányunk pedig 87 500 forinttal. Amikor 2010-ben a kormányt átvettük, akkor Magyarországon a bruttó átlagkereset 200 ezer forint volt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ma pedig meghaladja a 400 ezer forintot. Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu