DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Nem visszaélve a Ház türelmével és idejével, nagyon örülök, hogy akkor belátható időn belül elénk kerül ez a kérdés, ennek a kérdésnek a megvitatása. Az viszont egyértelműen sürgető, hogy gyakorlatilag a csőd szélére került nagyon-nagyon sok vízszolgáltató cég. Azt gondolom, abban egyetérthetünk, hogy rendkívül fontos feladata a kormánynak, az Országgyűlésnek, hogy a legfontosabb szolgáltatást, az egészséges ivóvizet biztosítsa, elhangzott államtitkár asszonytól is, hogy ez egy alapvető jog, illetve meg kell védeni a vízbázisokat. Tehát ez egy rendkívül sürgető kérdés.

Úgyhogy én köszönöm szépen a választ, és mi állunk elébe ennek a vitának. Azt gondolom, rendelkezésre állnak azok a szakmai anyagok, amelyek alapján ezt a vitát nem politikai, hanem szakpolitikai kérdésként kezelve, közös nemzeti ügyként és kihívásként kezelve meg tudjuk vitatni, és bízunk benne, hogy elindulhatunk végre a megoldások irányába. Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu