ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Szép jó napot kívánok, képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm önöket és köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik mai ülésünket.

Az Országgyűlés nyári 5. rendkívüli ülését megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Arató Gergely jegyző urak lesznek segítségemre.

Tisztelt Ház! Bejelentem, hogy 42 képviselő az Országgyűlésről szóló törvény 35. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte az Európai Tanácsban 2020. július 21-én elfogadott megállapodásról szóló, P/11489. számú politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat megtárgyalása érdekében. A rendkívüli ülést az Országgyűlés elnöke ‑ a kérelemnek megfelelően ‑ a mai napra összehívta.

Először a napirend előtti felszólalásokra kerül sor. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Párbeszéd képviselőcsoportjából Kocsis-Cake Olivio képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.

Forrás: parlament.hu