DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Belső baloldali vita zajlik a patkó bal oldalán, szerintem ne avatkozzunk bele, de kétségtelenül kipróbálhatta volna a magyar baloldal egyszer, 1919 óta egyszer, hogy egy nemzeti ügy mellé odaáll ‑ de úgy látszik, hogy ez nem sikerült egyetlenegyszer sem, most sem.

Ami a védekezés fokozatosságát illeti, már tavasszal is azon általános protokollok szerint jártunk el, hogy amikor még viszonylag kevesebb a beteg, akkor azok koncentrálva, egyes intézményekben kerüljenek ellátásra, és ahogy nő a betegszám, úgy újabb és újabb intézmények vonhatók be. Jelenleg is tízezer kórházi ágy áll rendelkezésre koronavírusos betegek potenciális gyógyítására, most kijelölt intézményekben, egy szűkebb körű intézménybe szállítják a betegeket, de ha szükség van rá, akkor a második körben akár 22 újabb kórház is bekerülhet azon kórházak közé, ahova a koronavírusos betegeket szállítják, és ahol őket kezelik és gyógyítják.

Nagyon fontos, hogy ezekben az intézményekben a korábbiakban kiépítésre került mindaz a környezet, amelyben a lélegeztetőgépek (Az elnök csenget.) működni tudnak, hiszen itt speciális bekötésekre van szükség; ezeket is kiépítettük, minden ehhez szükséges költséget biztosított a kormány. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu