TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ma már az LMP részéről immár a harmadik alkalommal kerül szóba az áfacsökkentés kérdése. Nagyon érdekes volt a felszólalás újra, mert a képviselő úr azt nem mondta el, hogy milyen termékeknek, alapvető élelmiszereknek az áfakulcsát kéri csökkenteni, ugyanis a következő a helyzet: a sertéshús áfája 5 százalékos, kedvezményes, a halhús áfája 5 százalékos, a baromfihús áfája 5 százalékos, a tojás áfája 5 százalékos, mindenféle tej, friss tej, egyéb tej áfája, 5 százalékos. Csak egy probléma van: minden évben a kormány valamilyen élelmiszernek az áfáját csökkentette; igen, egyébként ebbe beletartozik a vendéglátóhelyeken elfogyasztott étel áfája is, mert azt is elő kell állítani, értékesíteni kell, és abból meg kell élnie nyilván a vendéglátóhelyeknek.
Ezzel csak egy probléma van, képviselő úr: mivel ön is elmondta ugyanazt a kérdést még egyszer, én pedig ugyanazt felvetem önnek újra, hogy mi volt ezzel önöknek a problémája. A 2014. évtől egyik évben sem szavazták meg egyik áfacsökkentést sem; nem szavazták meg, maximum tartózkodtak, de igen gombot egyszer se nyomtak. És amikor most ön jön ezzel a vírus kellős közepén, a gazdasági válság kellős közepén, ahol azért küzd a kormány és az egész ország, hogy ezt a válságot túlélje ‑ gazdasági értelemben vett válságról beszélek most ‑, hogy az embereknek a munkahelyük, a jövedelmük megmaradjon, akkor, azt gondolom, fontos kérdés az áfacsökkentés, de ha megengedi, képviselő úr, most nem ez a legfontosabb. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés