DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Valóban, egyetértünk abban, hogy ez a korrupciógyanús ügy, ami már, azt lehet mondani, hogy több mint egy éve mérgezi a magyar közéletet, beárnyékolja és lejáratja a budapesti önkormányzati rendszert, úgyhogy mindannyiunk számára, minden jóérzésű ember számára politikai hovatartozástól függetlenül az lenne a kívánatos és az ország számára üdvös, ha mielőbb lezárulhatna és pont kerülne erre a szomorú ügyre.
Ehhez két dologra van szükség. Egyrészt egy ilyen típusú korrupciós ügynek lehetnek jogi következményei. Ahogy a képviselő úr is említette, itt ráadásul új fejlemények is vannak, ugyanis a sajtóhírek szerint megjelent egy tanú, aki ismét megerősítette, immáron többedik helyről, hogy a videofelvételen látottak és hallottak megfelelnek a valóságnak, és azokat a szereplőket látjuk és halljuk, akikről a sajtóhírek szólnak. Ha ez így van, akkor a hatóságoknak e tekintetben dolguk van. Én Magyarország Kormánya nevében csak azt tudom mondani önöknek e helyütt, hogy azt remélem, a hatóságok, amelyek függetlenek e tekintetben, tenni fogják a dolgukat.
Van egy politikai következménye is, vagy politikai felelősségeket is felvet ez a korrupciós ügy, ami független egyébként a jogi felelősségre vonástól. Itt a baloldali ellenzéki pártok egyetemleges felelősséget viselnek ezen korrupciós ügy érintettjeivel, ha nem sikerül rávenni őket arra, hogy vonják le a következtetést, és távozzanak a közéletből. Ez mind a mai napig nem történt meg, és ez a baloldalnak az egyik szégyene, hogy mind a mai napig a magyar parlamentben és a helyi közéletben ezzel az üggyel kell foglalkozni, és az érintettek nem távoztak mind a mai napig a közéletből. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés