DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy nagyon-nagyon komoly, talán az egyik legnyomasztóbb mai magyar rendszerproblémáról szeretném önt kérdezni már sokadik alkalommal. Egy olyan kérdésről, aminek a súlyát, fontosságát miniszterelnök úr a nyári nyilatkozatában elismerte; és nem oly rég a Magyar Nemzeti Bank által kezdeményezett válságkezelési csomagnak is fontos része ez. A víziközmű-ágazat összeomlásközeli helyzetéről szeretnék beszélni.

Mivel ez valóban szakpolitikai, szakmai kérdés, igyekszem száműzni a lehető legnagyobb mértékben a pártpolitikát a felszólalásomból, kérdésemből, erre kérem önt, kivételesen, államtitkár úr, hogy próbáljon érdemben szakmai, szakpolitikai válaszokat adni.

Teljesen világos, hogy 2010-ben nagyon nehéz volt az örökség, de azóta a rendszer rendkívül komoly problémákkal szembesül. Tehát 2011 óta megduplázódott a hálózatot érintő meghibásodások száma, tehát már az önök kormányzati ciklusáról beszélek. Ma már 20 százalék alatt van a megfelelő minősítéssel rendelkező vízrendszerek aránya.

Mára a szakemberek 3000 milliárd körüli összeget saccolnak a tekintetben, hogy mennyi hiányzik 15 éves távlatban, hogy ezt a legfontosabb közszolgáltatást vagy a közműrendszereket fenn lehessen tartani. Tehát egyértelműen óriási kihívás ma az egészséges ivóvíz biztosításának a fenntartása, illetve a vízbázisok védelme. Ismétlem, miniszterelnök úr is jelezte, hogy ez egy ezermillárdos nagyságrendű probléma, aminek a megoldásához azonnal hozzá kell fogni.

Évek óta kérdezzük a kormánytól, hogy mit lépnek ez ügyben, és mindig valamiféle ködös stratégiáról beszélnek, hogy már készül egy ágazati stratégia, de nem látjuk, hogy ez elkészülne. A Magyar Víziközmű Szövetség a megkeresésünkre mindig megerősíti, hogy nem is kommunikálnak velük, tehát most a miniszterelnök úr nyári nyilatkozatát követően sem keresték meg őket.

De kérdésem erre vonatkozik, államtitkár úr, hogy mikor lépnek érdemben annak érdekében, hogy megakadályozzák a víziközmű-szolgáltatás, az ivóvíz-szolgáltatás összeomlását, mikor segítik meg a rendkívül nehéz helyzetben lévő szolgáltató cégeket, és mikor készül el ez a bizonyos nagyon-nagyon régóta ígért stratégia az ágazat helyzetét érintően. Köszönöm előre is a ‑ bízom benne, hogy ‑ szakmai válaszát.

Forrás: parlament.hu