VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Azt kell mondanom, hogy ezért a mai napért önnek kár volt felkelni. Ezt a szöveget, amit itt most ön elmondott, valószínűleg az utolsó névelőig vissza tudnám mondani, ezt hallom öntől gyakorlatilag fél éve. Bármit kérdeznek öntől, önnek ez a válasza. Csak ez így kevés.
Ezt a helyzetet tehát most kellene megoldani, az egészségügyet most kellene rendbe tenni. Önök ezt elrontották. A DK fél éve mondja, hogy emelni kell az orvosok, az egészségügyben dolgozók, sőt a szociális szférában dolgozók bérét. Ehelyett, úgy tűnik, hogy önök megint egy látszatmegoldást választottak, azt a propagandát, amit önök nyomnak végig. Ez így kevés lesz. Nagyon nehéz lesz megmagyarázni azoknak az embereknek, azoknak a hozzátartozóknak, akiknek most halnak meg a beteg szeretteik, hogy mi volt tíz évvel ezelőtt. Ez kevés ehhez.
Tehát azt kérem, államtitkár úr, hogy próbáljanak a helyzet magaslatára emelkedni, ne pedig egy politikus kénye-kedve szerint cselekedni és viselkedni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés