ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 5. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Gelencsér Attila jegyző úr és Varga László jegyző úr lesz a segítségemre ‑ Varga László jegyző úr később érkezik. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.
Tisztelt Országgyűlés! 171 évvel ezelőtt ezen a napon végezték ki Aradon az 1848-49-es szabadságharc magyar hadseregének tizenhárom tábornokát, néhány száz méterre innen, az egykori pesti Újépület udvarán pedig Batthyány Lajos grófot, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. Batthyány Lajos emlékét örökmécses őrzi a kivégzés helyszínén, Aradon pedig a Zala György alkotta, egykor lerombolt, majd újraemelt Szabadság-emlékmű és a város melletti obeliszk emlékezteti az utókort az 1849-ben történt tragikus eseményekre.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc minden magyar szívében élénken élő emlék és nemzeti történelmi hagyomány. Iskolás gyermekként büszkén szavaljuk a XIX. század forradalmi költőinek verseit, fiatalon megérint bennünket a néhai hősök szabadságvágya és forradalmi érzülete, a márciusi jelképet, a kokárdát pedig minden évben büszkén tűzzük fel kabátjainkra.
Október 6-án a Kárpát-medence népei lélekben együtt emlékeznek meg azokról a hősökről és hétköznapi emberekről, akik bár lehet, hogy különböző nemzetiséghez vagy társadalmi réteghez tartoztak, de képesek voltak a pesti forradalmárok hívó szavára a magyar szabadság zászlaja alá sorakozni és vállalni a halált vagy az életre szóló üldöztetést. Az utókor szemszögéből tisztán látható, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló, politikai és erkölcsi értelemben is olyan alapokat fektettek le, amelyekre máig építkezhetünk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kossuth Lajos, akinek egész életében a legfontosabb érték a magyar szabadság és függetlenség volt, egy 1890-es megemlékező beszédében ezt mondta: „Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; (…) a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak;”
Hajtsunk hát fejet mi is valamennyiük emléke előtt a mai nemzeti gyásznapon! (A teremben jelen lévők felállva adóznak az aradi vértanúk emlékének.) Köszönöm.
Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásokkal folytatjuk munkánkat. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Mellár Tamás képviselő úr, Párbeszéd-képviselőcsoport: „Aktuális ügyeinkről!” címmel. Öné a szó, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés