SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szögezzük le: ön nem szavazta meg a 2050-es klímasemlegességi célokat. (Dr. Rétvári Bence: Hiteltelen!)
Tisztelt képviselő úr, másrészt pedig nem igaz mondatokat mond itt, az Országgyűlésben. 2018-ban és 2019-ben is úgy nőtt a magyar gazdaság közel 5 százalékkal, hogy közben a kibocsátás csökkent. Ez a helyzet, tisztelt képviselő úr.
Harmadrészt pedig, hogy ki az, aki beszél, és ki az, aki cselekszik, ezzel kapcsolatban engedje meg, hogy felhívjam a figyelmet a főpolgármestere munkásságára, aki eddig a klímavészhelyzet kapcsán vészhelyzetet hirdetett és klímagyűléseket tartott. Ez a fővárosi cselekvés. Minden más, amivel a Facebookon dicsekszik, az valójában Tarlós István főpolgármestersége alatt megindított fejlesztés, illetve a kormány támogatásával megvalósuló projekt, mint a zajcsökkentés, az ivókutak, a csatornahálózat fejlesztése, vagy közel száz kukásautó és más célgépbeszerzések. Önök dicsekedni tudnak, álhíreket tudnak terjeszteni, Facebook-posztokat tudnak gyártani, de cselekedni soha nem cselekszenek. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés