ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelettel válaszolván a kérdésre, tájékoztatom a Házat, hogy jelen pillanatban 1896 főt kezelünk kórházban, 1708 főt lélegeztetés nélkül, és 188 főt pedig lélegeztetéssel. Ők nagy bajban vannak, úgyhogy szeretném innen is ‑ reményeim szerint nemcsak a magam nevében, hanem minden parlamenti képviselő nevében ‑ az együttérzésemet kifejezni azok iránt, akik bajban vannak, és jó egészséget, sok sikert kívánok nekik a küzdelmükhöz, amelyet most folytatnak.

Szeretném önöket arról is tájékoztatni, hogy az eddig elvégzett összes PCR-teszt 904 306; ezek a tesztek mind ingyenesek voltak. Mi csak azokról a tesztekről vezetünk statisztikát, amiket mi rendelünk el, tehát járványügyi elrendelés alapján hajtják őket végre.

A járványügyi szakemberekkel nyomon követjük, hogy a világban milyen új tesztelési módszerek lelhetők fel. Most is hoztunk egy döntést. Úgy látjuk, hogy az úgynevezett antigéntesztek a PCR-tesztekhez hasonló megbízhatósággal működnek, és ezért a szakemberek úgy döntöttek, illetve azt javasolták nekünk, hogy mi döntsünk úgy, fogadjuk el a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálatát, hogy az antigéntesztekkel való tesztelést is vezessük be. Ez is meg fog indulni, talán már a holnapi napon. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu