FÜLÖP ATTILA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb elmondtam, de akkor még egyszer megismétlem: Dákán 8 fő pozitív, egyébként ez egy 70 fős intézmény, amelyről beszélünk, de nyilvánvalóan napról napra változik, hogy melyik intézményben éppen hány fő pozitív, mint ahogy szerencsére gyógyulnak is folyamatosan.
Az itt a napirend előtti kérdéseknél is felmerült már többször meg a mai napon is, hogy a teszteléseket hogyan igazolja valaki, hányszor teszi meg és mi annak a következménye. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a tesztelés egy járványügyi kérdés, amiben a járványügyi hatóságnak van szava, és egyébként a tesztelés kialakítása és ennek a véghez vitele olyan típusú normákon nyugszik, amelyek szakemberek által előkészített normák. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés