KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Látszik, hogy önök idegesek, önök félnek (Zaj, derültség a Jobbik padsoraiból.) és ezért vannak ezek a reakciók, mert önök is tudják, hogy a Farkas Félix, és nem Farkas Flórián, ahogy ön átkeresztelte (Magyar Zoltán: Ugyanaz!), a Farkas Félix által elmondottak megfelelnek a valóságnak.

Azt is el kell mondani, hogy az elmúlt tíz esztendőben a kormány milyen intézkedéseket tett a roma kisebbség felzárkóztatása érdekében. (Z. Kárpát Dániel: Miért nem mersz válaszolni? ‑ Potocskáné Kőrösi Anita: Hol a pénz?) 2012 óta 900 ezer ember került ki a szegénységből (Z. Kárpát Dániel: Nem igaz!), a legszegényebbek között ott vannak a romák is, így őket is kedvezően érintette ez a változás. (Nunkovics Tibor közbeszól.) A mélyszegénységben élők száma a 2013-as 481 ezerről 2018-ra 103 ezerre csökkent. A foglalkoztatás területén sikerült előrelépni, 180 „Biztos kezdet” gyerekház működik, 185 tanodában segítjük a roma gyerekeket a tanulásban (Z. Kárpát Dániel: Nagyon gáz! Nagyon gáz! Köszönjük, hogy vége!) mindennap az iskola után.

Tisztelt képviselőtársaim, fáj önöknek az igazság, önök félnek, önök idegesek, látszik ez a megnyilvánulásokon, a bekiabálásokon is (Jakab Péter: Tíz másodperc!), és az is látszik, hogy önök elveszítették a roma közösség bizalmát. Köszönöm szépen. (Potocskáné Kőrösi Anita: Ülj le, egyes! ‑ Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu