TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Először is tisztázzuk azt, hogy nem jó minisztériumhoz tette fel a kérdését, hiszen 2020. január 1-jétől a foglalkoztatáspolitikáért az innovációért és technológiáért felelős miniszter felel. De megtisztel, hogy ön a pénzügyminiszternél keresi a megoldást a foglalkoztatásra.

Azonban úgy gondolom, hogy ha valóban végigolvasta volna az október 29-ei statisztikai jelentést a foglalkoztatottságról és a munkanélküliségről, akkor talán nem tette volna fel ezt a kérdést. Ugyanis valóban úgy van, ahogy mondja: augusztusban csúcson volt a foglalkoztatás, több mint 4,5 millióan dolgoztak, köszönhetően a szezonális hatásoknak, és 35 ezerrel csökkent a szeptemberi foglalkoztatás. Azonban ha ezt hasonlítjuk, akkor azt gondolom, hogy ezzel sem szégyenkezhet a kormány, hiszen egyrészt csökkent a közfoglalkoztatottak száma, másrészt a külföldön dolgozóké is.

A 15-64 éves korosztály aktivitási rátája egy év alatt 0,7 százalékponttal, 73,5 százalékra emelkedett. Ugyanez a szám a 20-64 éves korosztálynál 75,5 százalék, ami meghaladja az Európai Unió stratégiájában meghatározott 75 százalékot. A munkanélküliség egy év alatt valóban nőtt és 4,4 százalékon áll, ami a válságot is figyelembe véve, még az európai uniós számokat is összevetve, igen kedvezőnek tekinthető. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu