BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! A számok akkor mutatják Magyarországot a középmezőnyben, hogyha a tavasziakat együtt nézzük az őszi számokkal. Én az elmúlt két hét számsoráról beszéltem. Az egészen friss, mai adatok szerint állunk a harmadik helyen a halálozások számát tekintve, tehát nagyon rossz a helyzet.

Ön az előbb felsorolta a védekezés eszközeit. Egyet nem sorolt fel köztük, ez pedig a tesztek lehetősége, márpedig tőlünk északra, Szlovákiában, miközben az ottani halálozási ráta a harmada a magyarnak ugyanezen statisztika szerint, az egész ország leteszteléséről döntött az ottani kormány. Önök ma eljutottak odáig ‑ miközben hetek óta követeljük az ingyenes, tömeges tesztelést ‑, hogy legalább a frontvonalban dolgozók egy részénél lehetővé teszik a tesztelést. Fájdalmasan hiányzik ebből a sorból a szociális munkások népes tömege, akik nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy home office-ban végezzék a munkájukat.

Tisztelt Miniszter Úr! Ingyenes, tömeges tesztelés kell, hogy meg tudjuk előzni a bajt, hiszen akik lélegeztetőgépre kerülnek (Az elnök csenget.), legjobb esetben is 50 százalékos halálozási aránnyal kell hogy szembenézzenek. Ezt kell elkerülni.

Forrás: parlament.hu