ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Szép jó napot kívánok, tisztelt képviselőtársaim, valamennyiüknek, valamennyiünknek! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 15. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Földi László és Gyüre Csaba jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai munkánkat.

Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! 2009-ben az Országgyűlés a magyar jelnyelvet önálló, természetes nyelvnek ismerte el, majd két évvel később, 2011-ben az új Alaptörvény elfogadásával annak védelme és elismerése a legmagasabb szintre emelkedett. 2017-ben pedig az Országgyűlés november 9-ét egyhangú döntéssel a magyar jelnyelv napjának nyilvánította, elismerve, hogy a hazai jelnyelv éppoly értékes, mint bármelyik beszélt nyelv a világban. Jelnyelvünk nemcsak élő, változó és fejlődő nyelv, hanem ugyanolyan nemzeti karaktere is van, mint beszélt anyanyelvünknek. A magyar jelnyelv éppen ezért kultúránk szerves része, mely hidat képez a siket és a halló emberek között. A hallássérült közösségből legalább tízezren ismerik és használják, miközben örvendetes módon évről évre egyre nagyobb számmal sajátítják el a hallók is ezt a nyelvet.

A jelnyelv azon túl, hogy segít egymás megértésében, elfogadásában, a hallássérült és siket honfitársaink alapvető szabadságjogainak gyakorlását is előmozdítja. Ezen közösség társadalmi integrációja, valamint problémáinak, nehézségeinek megértése, szükség esetén támogatása pedig nemcsak erkölcsi kötelességünk, hanem mindannyiunk közös érdeke is. Rendkívül fontos, hogy hazánk harmadik legnagyobb nyelvi kisebbsége sajátos hagyományaival és kulturális értékeivel tovább gazdagítsa a magyar társadalmat.

Ma ennek a közösségnek a tagjai, értékteremtő munkája és a magyar jelnyelv előtt tisztelgünk. A mai nap az együttlétre, az együttérzésre, az egymásra történő odafigyelésre is int valamennyiünket, és ennek a koronavírus-járvány árnyékában különös súlya van.

Vegyünk példát hát a siketek és nagyothallók összetartó közösségéről, vigyázzunk egymásra, és segítsük is egymást! Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps. ‑ Néhány képviselő jelnyelven tapsol.) Köszönöm szépen. Különösen köszönöm Tordai Bence jegyző úrnak és mindenkinek, aki ezt a fajta üdvözlési módot választotta, hogy a siketek és nagyothallóknak megfelelő módon így tett eleget ennek. Köszönöm szépen.

Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásokkal kezdjük munkánkat, ezt követően kétórányi időtartamban az azonnali kérdések és válaszok órájára kerül sor, végül a napirend utáni felszólalásokkal fejezzük be az Országgyűlés mai ülését.

Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! „Aktuális ügyekről” címmel a Párbeszéd képviselőcsoportjából Tordai Bence képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

Forrás: parlament.hu