DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Pontosan azért, hogy a koronavírusos betegekre lehessen koncentrálni, az ő gyógyításukra, éppen ezért november 10-étől az azonnali ellátást nem igénylő beavatkozásokat el kell halasztani.

Természetesen vannak olyan onkológiai, transzplantációs és más beavatkozások, amelyeket nem lehet elhalasztani. Láttuk a híreket, hogy Franciaországban már rákos betegeket is hátrébb sorolnak. Magyarországon ilyesfajta beavatkozásokat nem lehet elhalasztani, pontosan azért, hogy minél inkább a koronavírusos betegeknek a kezelésére tudjunk koncentrálni, azon számok miatt is, amit képviselő asszony is mondott.

A járvány elleni védekezés, ahogy említettem is, tényleg mindenkitől nagyobb teljesítményt követel meg. Ezt az egészségügyi dolgozók meg is teszik, azt viszont sajnálatosan látjuk, hogy egyes baloldali politikusok ebben a helyzetben is inkább csak álhíreket gyártanak. Azt mondhatjuk, hogy a vírustagadók és az álhírgyárosok ugyanolyan veszélyt jelentenek a vírus elleni védekezés során. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu