DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A városüzemeltetés színvonalát igenis veszélyezteti ez a helyzet, azt gondolom; és több, helyben finanszírozott beruházást is veszélyeztethet. Ne felejtse el, hogy 2010 előtt a gépjárműadó 100 százaléka ott maradt az önkormányzatoknál. Önök 2010 után első körben a 60 százalékát vonták el, most meg az látszik, hogy teljes egészében elvonják a jövő tekintetében is ezt az önkormányzatoktól.

De a 2010 előtti nyolc évben a helyi közösségi közlekedés állami finanszírozása is nagyobb volt. Volt olyan, hogy az önkormányzati 1 forinthoz 1 forintot adott az állam. Nagyon messze vagyunk ettől, miniszterelnök úr. A víziközmű-szolgáltatást végző cégek szakmai szervezete kérte azt, hogy szüntessék meg egyszerűen ezt az őket sújtó, sarcoló közműadót. Ez lenne a legegyszerűbb, hiszen ebben a nehéz időszakban ez segítene ezeknek a cégeknek talpon maradni.

A helyi iparűzési adót érintő javaslatokat pedig azért kéne visszavonni, mert ha ezt ellentételezés nélkül teszik meg, és nem kompenzálják ilyen értelemben az önkormányzatokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az bizony az önkormányzatokat tönkreteheti, ezáltal az emberek hétköznapjait is. Köszönöm, elnök úr.

Forrás: parlament.hu