JUHÁSZ HAJNALKA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm államtitkár úrnak a törvényjavaslat részletes bemutatását. Ez is nagyon jó példája, a fenti megállapodás módosítása, hogy milyen jól működik a lengyel-magyar együttműködés.

Ahogyan ezt államtitkár úr is felvezette, és képviselőtársam is, a javaslat célja Magyarország Kormánya és a Lengyel Köztársaság kormánya között a közös vízumképviseletről szóló megállapodás módosításáról szóló megállapodás szövegének egyrészt kihirdetése, amelyre jegyzékváltással kerülhet sor. Ahogyan államtitkár úr is ismertette, a megállapodás módosítását a Lengyel Köztársaság külügyminisztériuma kezdeményezte a megváltozott uniós szabályozásnak való megfelelés érdekében, amely értelmében a vízumkérelemről való döntést megelőző előzetes konzultáció lefolytatása a képviselő fél kizárólagos felelőssége lett.

Felhívom a képviselőtársaim figyelmét, hogy Magyarország Kormánya az előzőek alapján kezdeményezi a szerződés kötelező hatályának elismerésére való felhatalmazás megadását, a kihirdetéséről szóló törvény tervezetének az Országgyűléshez való benyújtásával.

Amit szeretnék még a törvényjavaslat kapcsán kiemelni, az a magyar-lengyel kölcsönös vízumképviseleti megállapodás, amely nyolc cikkelyből áll, és a vízumképviselettel kapcsolatban rendelkezik. Ez tartalmazza egyrészt a vízumképviselet általános szabályait, a vízumképviseleti megállapodáshoz szükséges végrehajtási megállapodások meghatározásának módját, a megállapodás módosítása, felfüggesztésének lehetőségéről és annak módjáról, valamint a megállapodás alkalmazása során felmerülő esetleges viták rendezésének módjáról. (Sic!) A megállapodás biztosítja a szerződő felek azon jogát, hogy a rövid távú beutazásra jogosító egységes schengeni vízumot kiállítsák egymás nevében eljárva azon kérelmezőknek, amelyek megfelelnek a schengeni joganyagban lefektetett szabályoknak.

Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló törvényben foglaltakra figyelemmel a megállapodás kötelező hatályának elismerésére az Országgyűlés ad felhatalmazást, és e törvénnyel kerül kihirdetésre, mivel az abban szabályozott tárgykör az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. A KDNP támogatja a törvényjavaslatot. Kérem, önök is támogassák. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu