ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 18. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Móring József Attila és Gyüre Csaba jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik munkánkat.
Tisztelt Országgyűlés! Most általános vitákra kerül sor. Felhívom figyelmüket, hogy a pandémiás helyzet szabályainak fokozott betartására figyelemmel az ülésteremben lehetőség szerint csak a soron következő felszólaló és az azt követő két felszólalásra váró tartózkodjon.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik „A Magyarország Kormánya és a Szaúd-Arábiai Királyság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről” szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig. A kormány-előterjesztés T/13641. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.
Elsőként megadom a szót Mosóczi László úrnak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Öné a szó, államtitkár úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés