BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnézés kérek elnök úrtól, mert a személyes érintettség gombot akartam megnyomni, ami nyilvánvaló ebben az esetben. Abban bíztam, hogy államtitkár úr csak szakmai választ ad. Akár, amit elmondott rólam, elismerésnek tekinthetném, de valójában nem az volt. Úgy tudnám röviden fogalmazni, hogy ön azt mondta, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.
Ezért azt kell mondanom, hogy én egyetértek a Jobbik Magyarországért Mozgalom programjával, egyetértek azzal, amit a parlamentben képvisel; egyetértek azzal a felszólalással, azzal a stílussal, amit az előbb Z. Kárpát Dániel is képviselt.
És azt, hogy bizonyos tekintetben vannak olyan felszólalási stílusok, amivel nem értek egyet, ez igaz, de az nem azt jelenti, hogy én ebben a pártban nem találnám meg a helyemet. És én nem fogom azt mondani államtitkár úrnak ‑ ahogy az előbb elmondta ‑, hogy én mindig szakszerű, a tárgyhoz ragaszkodó válaszáról ismertem és ez most is így hangzott el, kivéve azt az előző, pártjellegű megszólalást. Én nem fogom önnek azt mondani, hogy ön, akit ennyire tisztelek, hogyan lehet egy kormányban olyan államtitkárokkal, akik üzemszerűen a rágalmakat szórják rám és ránk. Nem mondom ezt, mert én önt önmagában ítélem meg.
Köszönöm szépen elnök úr, még egyszer, és elnézést kérek, hogy nem a megfelelő gombbal jelentkeztem.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés