DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A koronavírus-járvány közepette is fontos, hogy megőrizzük az ország működőképességét, ezért van kiemelkedő jelentősége annak, hogy a parlamentünk folyamatosan ülésezik, és folytatja törvényalkotó munkáját most is. Ennek részeként terjesztette elő a Miniszterelnökséget vezető miniszter az anyakönyvi eljárások egyszerűsítéséről és elektronizálásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 13670. számú törvényjavaslatot.Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A törvényjavaslat célja egyrészről az állampolgárok és hatóságok adminisztratív terheinek csökkentése, valamint az elektronikusan intézhető ügyek körének kiterjesztése, másrészről pedig az, hogy az anyakönyvi igazgatás területén a joggyakorlat oldaláról felmerült kérdéseket rendezze. Figyelemmel arra, hogy Orbán Balázs államtitkár úr expozéjában, továbbá a Fidesz vezérszónoka, Tapolczai Gergely képviselőtársam, szintén vezérszónoklatában részletesen kitért a törvényjavaslatra, ezért én az alábbiakat kívánom már csak kifejteni.
A törvényjavaslat célja az egyszerűsítés és a gyorsítás, hogy a jövőben a házassági név megváltoztatása iránti eljárás a fővárosi kormányhivataltól anyakönyvvezetői hatáskörbe kerüljön, továbbá az anyakönyvi eljárások köre kiegészüljön az utónév-módosításra irányuló eljárással is. Ezért a jövőben a magyar és külföldi állampolgársággal is rendelkező gyermek számára a külföldi jognak megfelelő név anyakönyvezésére a szülők külföldi állampolgárságuk igazolása nélkül is kérhetik a gyermek nevének a módosítását. A törvényjavaslat továbbá a nemzetiségi névviselés hatékonyabb megvalósítása érdekében az országos nemzetiségi önkormányzatok részére előírja a nemzetiségi utónévjegyzék elektronikus formában történő közzétételét és annak folyamatos aktualizálását. A törvényjavaslat mindezt úgy teszi, hogy a jövőben ezen anyakönyvi eljárások elektronikus úton lesznek ügyintézhetők, kivéve a kiskorú gyermekre kiterjedő névváltoztatást.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindezek alapján a KDNP támogatja a törvényjavaslatot. Kérem, támogassák önök is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés