HÉJJ DÁVID ÁDÁM (Fidesz): Köszönöm szépen. Nagyon rövid leszek és nem is a 41 vagy 42, esetleg 39 és 3 hatályba léptető… de ezt ugorjuk át. És nem is Bangóné képviselő asszony szavaira reagálnék, aki most kiment a teremből, hogy miért ilyen sok törvény és micsoda saláta. Azt gondolom, ez egy jó jel, hiszen azt mutatja, hogy ennyi törvénynél próbálunk meg bürokráciacsökkentést elérni. Gondolom, ez fontos.Inkább Bangónénak és Sebián-Petrovszki képviselő úrnak a KSH-ra és a KSH-val kapcsolatos gyanúira és mindenféle felvetésére válaszolok, nem is elsősorban mint országgyűlési képviselő, hanem mint szociológus, aki elég sokat dolgoztam a KSH-nak akár kérdezőbiztosként egyetemista koromban. Azt gondolom, az nagyon nagy baj, nem biztos, hogy jó irányt mutat, ha a KSH szakmaiságát megkérdőjelezik országgyűlési képviselők. Dolgoztam akkor is a KSH-nak, amikor ellenzéki képviselőtársaink adott esetben éppen államtitkárok voltak és soha nem merült fel bennem, hogy a KSH-t saját politikai céljukra, ha akarnák is, tudnák használni. Azt gondolom, ezt rögzítsük. A KSH nem így működik, a KSH-ban szakemberek dolgoznak, és nem tudjuk egyébként azt sem, és ez így van jól, hogy a KSH-ban jobbikos, MSZP-s, fideszes, párbeszédes vagy bármilyen más politikai irányultságúak-e az ott dolgozó szakemberek.

Csak ezt szerettem volna elmondani, mert a saját becsületem és a szociológus szakma iránti tiszteletem ezt megkívánta. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu