KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Szeretném előrebocsátani, hogy a kormány által beterjesztett indítványt támogatni fogjuk, ugyanakkor megjegyzem, hogy meglehetősen kevésnek találjuk, mindamellett, hogy most már közel nyolc-kilenc éve tart az átalakítása ennek a rendszernek. Emlékeztetni szeretném képviselőtársaimat, hogy annak idején magát az alkotmányt akkor még nem volt Alaptörvény módosították, majd a nyugdíjrendszer átalakításával egy csomó olyan ellátási forma gyakorlatilag kikerült a társadalombiztosítási finanszírozásból, amely régebben megvolt. Természetesen én magam is vallom, hogy többek között a nyugdíjrendszer az, amihez mindig hozzá kell nyúlni, de hát azt mindig óvatosan kell elvégezni, hiszen maga a rendszer is állandó mozgásban van. Szeretnék utalni arra bár nem tartozik a benyújtott indítvány hatálya alá , hogy a héten volt, pontosabban a múlt héten volt két éve annak, hogy az Alkotmánybíróság állást foglalt abban a kérdésben, hogy a rendszer átalakítása után nagyon sokan, talán több tízezren kiestek a rendszerből, vagy megváltozott a támogatás mértéke. S az Alkotmánybíróság arra is rávilágított, hogy az érintettek jelentős részénél nem volt olyan állapotjavulás, amely indokolta volna, hogy csökkentsék vagy esetleg elvegyék az ellátását.

Ahogy említettem, a 2018. novemberi alkotmánybírósági határozat gyógyírt jelentett volna az érintettek számára, ugyanakkor a kormány nem élt ezzel a lehetőséggel. Ezt természetesen idézőjelbe teszem, mert én azt gondolom, hogy ez inkább kötelessége, mint lehetősége a kormánynak. Zárójelet nyitok: az Alkotmánybíróság a múlt év március 31-éig adott határidőt a kormánynak, hogy a szükséges jogszabályokat alkossa meg. Ez az idő több mint másfél éve letelt, és eleddig nincs parlamenti képviselő, aki találkozott volna ezzel a kormányzati szándékkal előterjesztés formájában. Többször volt itt ez a téma. Valamelyik parlamenti ellenzéki frakció szinte minden hónapban szóba hozza ezt az ügyet akár interpelláció, akár napirend előtti felszólalás keretében vagy az azonnali kérdések órájában, és eltérő válaszokat kapunk, de még az írásbeli kérdéseinkre is. Van, amikor azt mondják, hogy aktívan dolgoznak a jogszabály elkészítésén, máskor azt mondják, hogy egyeztetés alatt van az érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel. A lényeg az, hogy a parlament elé ezek az ügyek nem kerültek be.

Tisztelt Ház! A benyújtott javaslat szerint fontos a munkavállalás ösztönzése. Ezzel egyet is értünk, ebben nincs nézeteltérés a kormány- és az ellenzéki pártok között. Valóban úgy van, én magam is azzal értek egyet, hogy aki képes és tud is dolgozni, az lehetőség szerint dolgozzon, akár a nyílt munkaerőpiacon megváltozott munkaképességűként, akár a védett környezetben. A benyújtott javaslat szerint, ahogy említettem, fontos ez a munkavállalás, már aki számára ez az opció elérhető.

Az előbbi kapcsán megjegyzem, hogy egyes ellátások esetében erre Dudás képviselő is már utalt az előbb lehetővé teszik a párhuzamos folyósítást, ugyanakkor nem értjük, hogy miért tesz különbséget a kormány a között, hogy például valaki gyest vagy gyedet kap, az előbbi ugyanis nem kaphat párhuzamosan rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást, az utóbbi pedig igen. Kérdezhetnénk, hogy miért van ez a különbségtétel.

Fontos változás, de nem kérdéses, hogy csak egyes ellátások, a csed, a gyed és az örökbefogadói díj esetében teszik lehetővé a rokkantellátásokkal való párhuzamos folyósítást.

(12.50)

Ehhez érdemes kitérni arra, hogy a megváltozott munkaképességűekről szóló törvény pontosan a szociális törvényben szereplő rendszeres pénzellátás fogalmára hivatkozik vissza. Ott viszont, ha tételesen megnézzük, hogy melyek ezek az ellátási formák, akkor a következőt lehet látni, és engedjék meg, hogy inkább felolvassam, mert nem szeretném, ha bármi is kimaradna belőle. Ez tehát a szociális törvény 4. § (1) bekezdése, annak is az i) pontja a következőket mondja: „rendszeres pénzellátás: a táppénz, a csecsemőgondozási díj, az örökbefogadói díj, a gyermekgondozási díj, az öregségi nyugdíj, a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, a táncművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai, az öregségi járadék, a munkaképtelenségi járadék, az özvegyi járadék, a növelt összegű öregségi, a munkaképtelenségi és özvegyi járadék, az özvegyi nyugdíj itt van kivétel , kivéve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat, továbbá a házastársa jogán árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó személy özvegyi nyugdíját, a baleseti táppénz, a hozzátartozói baleseti nyugellátás.” Nos, ezen túlmenően még pénzbeli ellátásnak minősül „a bányászok egészségkárosodási járadéka, a rokkantsági járadék, a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásai, a gyermekgondozást segítő ellátás, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az időskorúak járadéka, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, a gyermekek otthongondozási díja, az ápolási díj, a tartós ápolást végzők időskori támogatása, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék, a közszolgálati járadék, valamint az uniós rendeletek alapján külföldi szerv által folyósított egyéb azonos típusú ellátás.”

Tehát ennyi tartozik bele, mégis a parlament elé bekerült kormányzati előterjesztés meglehetősen szűkített. Tehát a kérdés az változatlanul, hogy más ellátásban részesülők esetében miért nem adják meg ezt a könnyítést, miért csak a megváltozott munkaképességűek ellátásaihoz hasonlóan előzetes biztosítási időhöz kötött, úgynevezett táppénzszerű ellátásoknál teszik lehetővé a párhuzamos igénylést. Aki, régi szóval élve, és ezt idézőjelbe is teszem, mert az emberek így értik, „leszázalékolt” és gyesen van, az miért nem kaphatja mindkét ellátást? Miért más az ő helyzete, mint a gyeden lévő szülőé? Feltehetően, szerintem még rosszabb is az ő helyzete, mármint annak, aki gyesen van, mint annak, aki gyeden. Következésképpen a kérdésem változatlan: hogy miért különböztetik meg a szülők státusát ebben az esetben is. Vagy aki ápolási díjat kap gyermeke vagy szülője gondozása után, de ő maga lerokkan, miért nem kaphatja meg mind a két ellátását? Hangsúlyozom, miközben gondozást végez és ő maga is lerokkan, akkor véleményem szerint neki is lehetne párhuzamosan folyósítani mindkét ellátást. Ezt nem részletezem tovább, nyilvánvalóan államtitkár úr érti, hogy miről beszélünk.

Mindazért, amit az előző kettőben elmondtam, módosító indítványt nyújtottunk be, és reményeink szerint a jövő héten, mivel kormány-előterjesztésről van szó, a parlament illetékes bizottsága tárgyalni is fogja. Arra szeretném kérni a kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ezt a módosító indítványt támogatni szíveskedjenek. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket és a türelmüket. (Bangóné Borbély Ildikó tapsol.)

Forrás: parlament.hu