OVÁDI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mesterházy Attila képviselőtársamnak szeretnék reagálni. Csak a jegyzőkönyv kedvéért hadd mondjam, hogy a Fidesz-frakció kezdeményezésére indult el a pályázaton 2007-ben Veszprém város akkori vezetése, de természetesen akkor is közösen próbáltuk az Európa kulturális fővárosa címet elnyerni. Veszprém város önkormányzata létrehozta az Európa kulturális fővárosa munkacsoportot, ahol az ellenzéki frakciók két-két főt delegálhatnak, és időközben a Jobbikból kilépett Kovács Rajmund mint független részt vesz ebben a munkában. Tehát Navracsics Tibor teljesen ügyel arra, hogy teljes átláthatóságot biztosítson, és arra is fel szeretném hívni képviselőtársam figyelmét, hogy a következő ilyen megbeszélés november 24-én lesz egy online térben, tehát a cég mindig tájékoztatást ad a képviselőknek.

Veszprém szerintem élen jár az átláthatóságban, hiszen pontosan az ellenzéki frakciók javaslatára 2015-ben ha jól tudom nevezte ki Porga Gyula polgármester átláthatósági biztosnak Gerstmár Ferenc LMP-s képviselőt, amit 2019 óta pedig Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő lát el. Neki az a feladata, hogy az önkormányzati cégeket ellenőrizze.

Tehát szerintem csak a képviselő urat meg szeretném nyugtatni arról, hogy minden adott ahhoz, hogy az ellenzéki képviselők betekintést nyerjenek az önkormányzat működésébe, illetve az önkormányzati tulajdonú cégek működésébe. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu