UNGÁR PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Alapvetően nagyon örültem, hogy most, így a járványhelyzet alatt szó lesz az Országgyűlésben a szociális szektorról, és hogy törvénymódosításokra kerül sor. Ezek a törvénymódosítások, amelyeket államtitkár úr ismertetett, alapvetően támogatandóak, és pozitív irányba jelentenek egy lépést. Külön szeretném kiemelni azt, amiről tudom, hogy államtitkár úrnak egy személyes ügye: a nevelőszülői hálózattal kapcsolatos ismételt módosítás. Nagyon fontos a nevelőszülői hálózat, és fontos, hogy ezt központi kérdésként kezeli a kormányzat.Végigmennék pár érdemi részén a törvénynek, és kérdéseket tennék fel, utána pár dologban reagálnék Harrach képviselőtársamnak a felvetésére, mert, hogy mondjam, szeretném azt elmondani, és ez nagyon szomorú lehet, hogy jelen esetben szerintem ez nem a szokásos ilyen ideológiai vitának a terepe, ami a kormány és az ellenzék között szokott lenni, ez egy sokkal inkább szakpolitikai jellegű vita, és azok a nagy ideológiai állítások, amelyeket képviselőtársam megfogalmazott, szerintem nem feltétlenül idevalók, de ez csak egy ilyen műfajtisztázó mondat lenne.

Az adatkezeléssel kapcsolatban Arató képviselőtársam tulajdonképpen mindent elmondott, amit szerintem el kell mondani. Itt annyit, hogy az utcai szociális munkával kapcsolatban lennének olyanok, amelyek járványhelyzetben megoldandó problémák. Őszintén: egy nagyon speciális és nehéz dolog a koronavírus-járvány alatt a hajléktalanellátás, mindannyian tudjuk, hogy ezt rendkívül nehéz úgy megszervezni, hogy ez mind az ott dolgozóknak, mind a hajléktalan embereknek valamilyen módon egészségügyileg megfelelő legyen és megnyugvást jelentsen.

Nagyon sokszor, és ezt sok, hajléktalanellátásban dolgozó szociális dolgozó elmondta, nem tudnak két negatív tesztet produkálni a hajléktalan embereknél, akik bemennek a szállásra, hiszen nincsen értelemszerűen a magánellátásban lehetőségük ezt megszerezni, és nagyon sokuknak nincs háziorvosuk. Ráadásul azért az átmeneti szállók jelenleg nem funkcionálnak teljes kapacitással, gondolom, ezt államtitkár úr is meg tudja erősíteni, tehát nagyon sok olyan hajléktalan ember van, aki nem vesz részt az átmeneti ellátásban. Mondom, tudom, hogy ez egy komplex kérdés, de ha tudna erre reagálni, hogy hogyan próbálja meg ezt a szociális kormányzat a jelen esetben megoldani, hogy a hajléktalan emberek ne kerüljenek egészségügyi kockázat alá, az fontos lenne, mert ez is egy fontos pont most, a koronavírus-járvány alatt a szociális rendszerben.

Az ápolási díj kapcsán alapvetően jó dolog ennek a települési részét emelni, meg jó dolog ezt a maximumot emelni. Az ápolási díj egy állami feladat, tehát az ápolási díj a jelenlegi rendszerben államilag finanszírozott nagyrészt, és annak az állami kockázatközösségnek, amit önök a 2009-es népszavazáson állítólag politikailag megvédtek, része az ápolási díj.

(11.40)

Ezért ezt bármilyen módon az önkormányzatokra hárítani, szerintem alapvetően egy téves dolog. Én azt gondoltam a 2004-es Mátrai Márta-javaslat alapján, hogy önök is ezen az állásponton vannak. Az pedig egészen indokolhatatlan, és nem is indokolták meg eddig, hogy miért tesznek különbségek azok között, akik gyermeküket, illetve idős hozzátartozójukat ápolják, és miért van az, hogy az ápolási díj 58 ezer forint azok esetében, akik nem a gyermeküket gondozzák otthon.

Amit erről mondanak, vagy amit kihallok mint ideológiai magyarázat, az az, hogy míg egy sok esetben fogyatékossággal élő gyermeknek az egész életen át tartó nevelése egy emberre hárul, az idősgondozás egy egész családi feladat, ugyanakkor azok, akik ezt mondják, véleményem szerint, nem tudják, hogy mi Magyarországon a valóság idősgondozás kapcsán, hiszen ezt nem tudja egy egész család megoldani. A családok sok helyen laknak Magyarországon egyszerre, ráadásul azok az emberek, főleg azok a szendvicsgenerációban élő, nagyon nagy többségben nők, akiknek egyszerre kell gondoskodniuk a család idősebb meg fiatalabb tagjairól, kiszorulnak a munkaerőpiacról és elszegényednek az ilyen ápolási feladatok miatt, és erre nem reagál az a fajta ideológiai hozzáállás, amit önök tanúsítanak.

Tehát attól még, mert valaki nem egy gyermeket ápol, az még ugyanolyan ápolási munka, és ezt ugyanúgy kell megbecsülni. Értelemszerűen, ha ebben nem értünk egyet, én annak is nagyon örülök, ha ezt államtitkár úr elmondja, hogy itt ebben a különbözőségtételben kormányzati politika van, és hogy ennek a kormányzati politikának mi az alapja.

A gyermekvédelem terén is azért azt fontos hozzátenni, hogy a gyermekvédelmi munkatársak alulfizetettsége ahhoz képest is drámai, hogy mekkora felelősséggel rendelkeznek. Ezeknek az embereknek és tényleg nagyon-nagyon tisztelem azt a munkát olyan hihetetlenül nehéz döntéseket kell meghozni munkájuk során, amit nem indokol meg egy 220 ezer forintos nettó fizetés. Itt emberi sorsokról döntenek, sokszor olyan esetben, hogy rossz meg még rosszabb verziók között kell dönteniük, mondjuk, egy családból való kiemelés a gyermekeknél, és amellett, hogy a nevelőszülői hálózatban lévőknek a fizetését, illetve az ezzel kapcsolatos anyagi támogatásokat helyesen növelik, a gyermekvédelmi intézményrendszerben dolgozók fizetését is növelni kéne, hiszen ez a munka az alapja annak, hogy Magyarországon van-e bármilyen szintű gyermekvédelmi feladat.

Azt mondta Harrach képviselőtársam, hogy a mi oldalunk az alapjövedelem mellett van, és ezzel egy filozófiai vitája van, hiszen a munka alapján kell a jövedelmet vagy a bért megítélni, az lenne a helyes, és az a konzervatív gondolat, hogy alapvetően az kapjon pénzt, aki ezért megdolgozik. A szociális szektorban dolgozók megdolgoztak ezért a pénzért. Tehát itt nem valami alamizsnát követel az ember, meg nem jótékonykodást, hanem azt mondja, hogy vannak a magyar államnak olyan munkavállalói, akik nincsenek rendesen megfizetve. Akik ezért, például most, a koronavírus-járvány alatt megfeszített munkát végeznek, sokszor járványveszélyben olyan munkát végeznek, ami miatt néha nem tudják látni a gyermekeiket, önkéntes karanténba kell vonulniuk, rettentően kevesen vannak, és ezeknek az embereknek szintén a mai napig nem tudják megindokolni, hogy miért nem adták meg az egyszeri 500 ezer forintos bérkiegészítést. S ami a legabszurdabb és ismételten, ha államtitkár úr erre tudna reagálni, bár tudom, hogy ez nem ilyen kérdezz-felelekes parlamenti műfaj , az az, hogy az ingyenes utazásból miért maradtak ki, az aztán tényleg teljesen indokolhatatlan kormányzati politika, amikor ezt nagyon helyesen az egészségügyi dolgozók megkapták most, a járványhelyzetben.

Tehát a szociális szektorról úgy beszélni, hogy nem beszélnek azokról az emberekről, akik a szociális szektort működtetik és ezek a szociális dolgozók , teljes abszurdum. Az pedig, hogy minden egyes évben tartanak egy sajtótájékoztatót, ahol elmondják, hogy ágazati béremelkedés az, ami a garantált bérminimum emelését jelenti valójában, már senkit nem csap be, mert a szociális dolgozók pontosan tudják, hogy az mennyit jelent, pontosan tudják, hogy egy 8 százalékos emelés nem valódi béremelés ebben a szektorban.

Az otthonápolás meg az ápolási díj kapcsán szerintem az is fontos, hogy itt nemcsak magának a díjnak a mértékében lehet változtatni. Az, hogy egy otthon gondozó mennyi segítséget tud kapni akár a támogató szolgálatoktól, akár egyéb módon, szerintem nagyon jó lenne, és nagyon fontos lenne ebben kicsit flexibilisebbé tenni a rendszert abban a tekintetben, hogy pár órára tudjanak valamilyen módon azok, akik otthongondozási tevékenységet végeznek, elmenni, kiszakadni, ügyeket intézni, ezer olyan dolgot tenni, amit nem tudnak, ha 0-24 órás gondozást kell végezniük, és ebben nincs is semmi állami segítség. Egy ilyen 0-24 órás támogató szolgálat megállapítása a jelenlegi 8 órához képest, ha a jelenlegi támogatotti kör marad, tehát, ha létszámot nem bővítünk, ez 24 milliárd forint. Nem fogom elkezdeni ebben a felszólalásban azt hosszan mondani, hogy 24 milliárd forint helyett mire mennyit költenek.

A legérdekesebb, ami ebből a törvényből kiderül, az a bejegyzés nélkül működő szociális szolgáltatások kérdése. Nemrég jelent meg a sajtóhír, biztos államtitkár úr is látta, hogy Somogy megyében egy nyaralóban egy fiatal pár hét nyugdíjast, mindenféle engedélyezés nélkül, tulajdonképpen illegálisan látott el. Egyre több ilyen van; maga az SZGYF szerint is egyre több ilyen intézmény van.

Az lenne a kérdésem, hogy önök szerint vajon minek a jele lehet, hogy ez így elszaporodott az utóbbi időben. Nem lehet, hogy ez annak a jele, hogy olyan társadalmi tragédia van ma Magyarországon az idősgondozásban, hogy már ilyen megoldásokhoz kell családoknak nyúlniuk? Nem lehet, hogy az… a várólista, amit amúgy az Emberi Erőforrások Minisztériuma januárban leszedetett a honlapról, és csak közérdekű adatigénylésre adta ki, azt mutatja, hogy míg 2019-ben körülbelül 4,3 ember várakozott 10 férőhelyre, ez 5,3 lett 2020-ra, tehát egy év alatt. Tehát ez azt jelenti, hogy jelenleg éveket kell várnia valakinek, aki be akarja helyezni idősotthonba a legtöbb esetben demenciával élő szüleit.

Azt is pontosan tudjuk, hogy az idősellátás már nem az, ami a Kádár-rendszerben volt. Úgy mondják ezt az intézményvezetők, azt hiszem, hogy régen kártyáztak meg kertészkedtek ott az emberek, most már ez alapvetően tulajdonképpen szinte krónikusbeteg-ellátás, olyan szinten megváltozott. S nem reagált erre az elmúlt tíz évben az önök által vezetett állami intézményrendszer. Az pedig, amit néha cinikusan el szoktak mondani, hogy a család feladata az idősek ellátása, és nem kell ezért az állami intézményrendszert bővíteni, az szintén nem reagál Magyarországra, a legtöbb család ezt nem tudja megoldani, mert kettő embernek kell dolgozni, hogy a gyermekeknek kitermeljék a megélhetést, pluszban nem ott lakik már, ahol, mondjuk, az édesanyja, édesapja, ráadásul pedig az intézményi ellátásnak a legtöbb, főleg középsúlyos demencia után, nincs alternatívája. Az már egy kényszer, ott már nem lehet otthon ápolni valakit egy súlyos demenciával tehát orvosilag sem.

Összességében tehát az, hogy ezek a bejegyzés nélkül működő szociális szolgáltatások így megjelentek, annak a jele, hogy nem bővítették kellően a férőhelyeket. Természetesen nagyon jó dolog, hogy egyházi intézmények meg az egyház mint fenntartó jelen vannak a szociális szektorban, de nem adni pénzt nekik arra, hogy felújítsák az intézményeket, majd műemlékvédett kastélyokat odaadni, ahol utána nekik kell lezavarni a kitagolási programokat, azt tudom, hogy nem önöknél van feltétlenül az egyházakkal való kapcsolattartás, de ha így folytatják, szerintem előbb-utóbb még ők is meg fognak ebben a témában szólalni.

Összességében a fogyatékos személyek számára nyújtott szakmai és közszolgáltatás, ez a pályázati rendszer, ami benne van a törvényben, egy nagyon előremutató dolog, ennek nagyon örülünk, illetve az otthonteremtési támogatásnak az ilyen módú kibővítése is egy nagyon pozitív dolog, amit szintén támogatunk.

A gyermekek elleni erőszakkal kapcsolatos részhez a törvényben annyit még és ebben remélem, hogy lehet valami együttműködés itt a Házban , hogy a védőnői ellátás visszautasítása jelenleg nincs kellően szankcionálva a törvényben. Ha ebben lehetne valamilyen előrelépést tenni, az szerintem fontos lenne. Ezt maga a védőnői szervezet is mondta, hogy ez egy probléma. Emellett értelemszerűen itt is el kell mondanom, hogy a védőnők fizetése finoman szólva sem elegendő. Az ilyen szankcionálás szerintem sokszor tudna segíteni abban, hogy a munkájukat zavartalanabbul tudják elvégezni. Volt ebben nagyon sok negatív tapasztalat meg visszaélés, amit biztos, hogy államtitkár úr is hallott a védőnőktől.

Összességében tehát ez egy pozitív törvény, amit az LMP támogatni fog, de azt gondoljuk, hogy sok másról is lehetne szó, és nagyon reméljük, hogy sok másról szó is lesz. Várom államtitkár úr reakcióit. Köszönöm szépen.

(11.50)

Forrás: parlament.hu