DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, a szociális dolgozók nevében is talán meg lehet köszönni az ön politikai aktivitását, amit ezen a téren kifejt itt a Ház falai között. Azt csak egy dolog tenné hitelessé, hogy ha egyszer, legalább egyetlenegy alkalommal, amikor ezzel a béremeléssel kapcsolatban a parlamentnek döntenie kell, akkor ön igen gombot nyomna, tehát támogatná azt a béremelési programot, amit jelen pillanatban folytatunk, és aminek köszönhetően az ő bérezésük folyamatosan emelkedik.
Én nem látok kettős mércét. Ha megnézi azt a kiterjedt tesztelési programot, amit a héten elindítottunk, akkor az ugyanúgy kiterjed az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozókra is, az ő egészségük és a munkavégzésük korrekt feltételei is kulcsfontosságúak számomra. Tehát még egyszer azt szeretném kérni öntől, hogy támogassa az intézkedéseinket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés