VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Úgy érzem, ön kettős mércével mér megint ebben az ügyben. Miközben az önkormányzatokat kívánja megvédeni, azonban elfelejtkezik arról, hogy az önkormányzatok milyen létszámbővítést hajtottak végre a 2019-es választások után. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy Tarlós István főpolgármestersége idején kevesebb városvezető volt, mint most. De ha kerületi szinten nézem, itt számtalan példát tudnánk mondani arra vonatkozóan, hogy a kerületekben milyen létszámnövelés történt. Én csak a II. kerületet tudom önnek mondani. Ott is ötször annyi vezető van ma az önkormányzati testület élén, mint a korábbi kerületi vezetés időszakában. Arról már nem is beszélek, hogy kérdezze már meg majd a képviselő kollégáját, Tordai Bencét, hogy vajon mi szükség volt arra, hogy miközben Tordai Bence soha nem indult el II. kerületi választásokon, a felesége mégis az önkormányzat egyik bizottságába kerüljön.
Hát, ha takarékoskodni akarunk, ha takarékoskodni kell, akkor ezekre most semmilyen tekintetben nincsen szükség. Először tehát a saját maga elvtársait győzze meg arról, hogy ezeket a létszámcsökkentéseket hajtsák végre. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés