TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönjük szépen a tájékoztatást, hogy mi történt tíz évvel ezelőtt, azonban ön nem folytatta a történéseket. Említette ezt a bizonyos törvényt, ez a CLIV. törvény a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról szól, amelyet azért hozott létre az Országgyűlés, hogy a magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerbe átlépő pénztártagok vagyonelemeit kezelje. Az alap legfontosabb deklarált célja az államadósság csökkentése volt, amit egyébként teljesített is, a vonatkozó törvény rendelkezései értelmében ugyanis az alap vagyonát képező eszközök értékesítéséből származó bevételeket a költségvetésbe kellett befizetni vagy az államadósság csökkentésére kellett fordítani.
Emellett az államadósság-csökkentés az átvett magyar állampapírok bevonásával is megvalósul. Működése során az alap által átvett mintegy 3000 milliárd forint összegű ‑ ön is említette ezt az összeget ‑ készpénz, állampapír és más értékpapír felhasználásával több mint 2000 milliárd forint közvetlen adósságcsökkentés valósult meg.
Ezen túlmenően közel 500 milliárd forintot fizetett be az alap a költségvetésbe, összességében tehát 2500 milliárd forinttal mérséklődött az alap tevékenysége által az adósságállomány. A kitűzött adósságcsökkentési célt tehát teljesítette az alap, sőt ennek hatásaként több mint 280 milliárd forint kamatmegtakarítást ért el az állam számára. Ez összességében közel 10 százalékpontos adósságráta-csökkentéssel ért fel.
És ne feledjük el, hogy 2010-ben a Fidesz-KDNP-kormány GDP-arányosan több mint 80 százalékkal vette át az államkasszát, annyi volt a hitelállomány (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), amit a szocialista-szabaddemokrata kormány átadott 2010-ben. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés