ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Köszöntöm a képviselőtársaimat. Megkérem a képviselőtársaimat, szíveskedjenek a helyüket elfoglalni. (Csenget.) Miután a képviselőtársaim elfoglalták a helyüket (Balczó Zoltán közbeszól.), interpellációkkal folytatjuk a munkánkat. Nyomatékkal kérem a képviselőtársaimat, szíveskedjenek a helyüket elfoglalni. (Balczó Zoltán közbeszól.)
Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket arra, hogy az elfogadott napirendünknek megfelelően azon elhangzott interpellációk esetében, amelyeknél a képviselő az interpellációra adott választ nem fogadta el, a válasz elfogadásáról történő szavazásokra külön, a mai határozathozatalok körében kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a miniszterelnök úrhoz: „Mi lesz az elfelejtett egymillióval?” címmel. Az interpelláció megválaszolásával a miniszterelnök úr a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter urat bízta meg. Az interpellációra a miniszter úr felkérésére Schanda Tamás János államtitkár úr válaszol. Képviselő úr, öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés