VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg nekem, hogy márpedig mégiscsak jelent valamit az, amit ön mond, mert amikor a beruházásokra hivatkozik, akkor az a következő két évben jelenthet a magyar gazdaságnak valamit, de azoknak, akik ma, illetve az elmúlt hónapokban, az elmúlt egy évben tönkrementek, semmit nem segítettek ezzel.

Ne legyen nagyon büszke arra, hogy mínusz 5 százalékkal, és ez még csak a kezdet, egyébként ennél többet mondott maga a miniszter úr is, tehát jóval nagyobb GDP-csökkenéssel lehet számolni. Majd a végén a számokat meglátjuk, de ilyen mínuszra ne legyen büszke! Ráadásul Olaszországban sem lehettek büszkék, meg is bukott a miniszterelnök, ami egyébként önökre is vár. (Dr. Rétvári Bence: Baloldali volt!) Ha ebben valamit egyébként akarnak enyhíteni, akkor önök legyenek szívesek megfogadni azt, amit mondtam: a kis- és középvállalkozások tavalyi bevételeinek a 80 százalékát fizessék ki. Ki kell fizetni a járvány alatt elbocsátott dolgozók bérének 80 százalékát, tegyék ezt visszamenőleg (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), és kizárólag erre használják fel a koronavírus-alapot! Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Taps az ellenzéki sorokból.)

Forrás: parlament.hu