POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az egységes szanálási rendszerről szóló rendelet létrehozta az egységes szanálási testületet, amely előkészíti és végrehajtja a bankunióban részt vevő tagállamok hitelintézeteinek szanálását, működőképessé tételét.

A válságkezelés modern módjait alapvetően támogatjuk, ahogy azt is, hogy az egyik ország pénzügyi válsága ne terjedjen át a másik országra. Azt is támogatjuk, hogy a védelmi alap összegeit a pénzintézetek adják össze. Azzal kapcsolatban viszont már nem tudunk megengedők lenni, hogy az alap esetleges kiürülése esetén az adófizetők álljanak helyt.

A megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban a képviselőcsoport majd később alakítja ki álláspontját. Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu