ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Amennyiben az M9-es autópálya a napvilágra került terveknek megfelelően fog megépülni, akkor az amúgy is perifériára szorított dél-somogyi térség, hogyha nem tud az ország fő közlekedési érrendszeréhez normális utakkal kapcsolódni, még nagyobb bajba kerül. Tulajdonképpen a leépülése, a haldoklása végstádiumba ért, a népességmegtartó erő még tovább fog csökkenni, aki pedig tud, az menekülni fog a környékről.

Ezért azt szeretném kérdezni, hogy mondjanak már végre valamilyen konkrét és vállalható dátumot azzal kapcsolatosan, hogy a Balaton partját a Dráva partjával összekötő 68-as út teljes rekonstrukciójára mikor fog sor kerülni. Ez a folt hátán folt út teljes mértékben alkalmatlan arra, hogy betöltse azt a szerepet, amit eredendően szántak neki.

Továbbá kérdezném, hogy mikor lesz végre a 6-os úttal valami, és mikor tudnak a dél-somogyi és a baranyai polgárok Barcsról a baranyai megyeszékhelyre, Pécsre nem dübörgő kamionforgalom által széttaposott, kátyús, nyomvályús utakon közlekedni.

Továbbá kérdezném azt, hogy mikor fejezik most már be Dél-Somogy legnagyobb független önkormányzatának pénzügyi sanyargatását. Félreértés ne legyen, államtitkár úr, senki nem sajnálja a kicsi és tulajdonképpen a pályázati források milliárdjaiban fürdőző Csurgótól azokat a forrásokat, amelyek most odaérkeznek, nevezetesen azt a 3 milliárd forintot, hiszen ott is nagy a szegénység, valóban rászorulnak az ott élő emberek is.

Viszont az aránytalanság, amit, mondjuk, Nagyatáddal kapcsolatosan láthatunk: az a Nagyatád, ami idén fogja ünnepelni várossá avatásának 50. évfordulóját, és az a Nagyatád, amelyik most már évek óta tulajdonképpen ott van, beadta a Magyar Turisztikai Ügynökséghez azt a fürdőfejlesztési pályázatot, amit önök folyamatosan negligálnak, nem ezt a bánásmódot érdemli meg. Mikor fogják már végre föl, hogy nem a saját pénzüket osztogatják, amikor ezekről a forrásokról döntenek, hanem a kötelességüket teljesítenék akkor (Az elnök megkocogtatja a poharát.), amikor ezeknek az önkormányzatoknak is megadnák azt, amit megérdemelnek? Köszönöm, és várom a válaszát. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu