DR. KONCZ ZSÓFIA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Tisztelt Ház! A magyar vállalkozások gyarapodásához, a magyar emberek boldogulásához nélkülözhetetlenek a jó minőségű közúti közlekedési kapcsolatok, hiszen a színvonalas közúthálózatba bekapcsolódó települések és térségek gazdasága a fejlesztéseknek köszönhetően megélénkül, és vonzóbbá válnak a munkahelyeket teremtő beruházók számára. A kormány által nyújtott támogatásoknak köszönhetően az elmúlt egy év során választókerületemben többek között megkezdődött a 37-es út Gesztely és Szerencs közötti szakasza bővítésének előkészítése, az M30-as autópálya Miskolc-Kassa közötti útszakaszának befejezése, valamint a Tiszalúc és Tiszadob közötti út felújítása.

A számos, eddig megvalósult közútfejlesztés ellenére azonban jól tudjuk, hogy a munka nagy része még hátravan. Régóta húzódó ügy a Tokaj és Taktaharkány közötti, a Taktaközön átvezető 3621. számú út, valamint a Szerencs és Prügy közötti 3622. számú út állapota. Ezek gyakorlatilag a megye egyik legrosszabb minőségű útszakaszai. Édesapám, Koncz Ferenc országgyűlési képviselőként az elmúlt években kiemelt hangsúlyt fektetett arra, hogy az érintett szakaszok felújítása elkezdődjön. Ez idáig a kedvező vidékfejlesztési támogatásoknak köszönhetően egy kilométeres szakasz már meg is valósult, és az idei évben további 32 kilométer közút felújítása várható. Mindez jelentős javulást hozhat a településen élők életében, ugyanakkor a turisztika fejlődését is segítheti, hiszen a térségbe érkező turisták is örömmel látogatnák a sok helyen még érintetlen természeti látnivalókkal csalogató vidéket. A 3621. és a 3622. számú utak további szakaszai esetében azonban még jelenleg is nagy a lemaradás.

Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Az elhangzottakkal kapcsolatban kérdezem, hogyan folytatódik a 3621. és a 3622. számú utak felújítása. Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu