VARJU LÁSZLÓ (DK): Miniszter Úr! Az én véleményem szerint inkább az a helyzet, hogy önök leginkább szájkaratéval küzdenek a vírus ellen. Ráadásul hol a késlekedő, hol a pánikgombozó cselekvésükkel inkább önök vírustagadóként viselkednek. Ezért vagyunk a 200 ország védekezési küzdelmében a sikertelennek mondható 191. helyen.

Korábban az említett szájhős még azt is mondta, hogy a védekezéshez szükséges felszerelések ‑ kórházi ágyak, lélegeztetőkészülékek és ezek működtetéséhez szükséges orvosok, ápolók ‑ megfelelő számban rendelkezésre állnak. Vagy azt is mondta, hogy aki elkapja a betegséget, azt meg fogjuk gyógyítani. Újra kérdezem: a védekezés emberéletekben mért sikerével hogyan állnak most, miniszter úr? (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu